PSZICHOháttér: Tartsd sikerben, hagy örüljön!

2016.10.02 20:59

Ajánlom figyelmetekbe Gyarmathy Éva gondolatébresztő cikkét:

http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1758

12. Tartsd sikerben, hagy örüljön!

Még éppen csak elkezdődött az iskola, és a főszereplők még csak az első gyomrosokat kapják. Az egész évi gyomorgörcsöt megalapozandó indulnak az ismétlő felmérők, hogy kiderüljön, mit mosott le a nyár mindabból, ami az előző tanévben kemény küzdelmek árán a diákra ragadni látszott.

És ki fog derülni, hogy ha valaha meg is volt, már nincsen igazán a készletben mindaz a tudás, ami az aktuális év terjedelmes tananyagának megtanulásához elengedhetetlen. Innen pedig mind a pedagógus, mind a diák kezelhetetlen hátránnyal indul.

És akkor jönnek a neveléskutatók, meg a „gyengédlelkű” pszichológusok, és azt mondják, hogy „tartsd sikerben”.

Ami nincsen, arra nem lehet építeni

A jelenlegi rendszerben az óvoda nagycsoportjában már kiderül, hogy a gyerekek nem fognak megfelelni az iskola elvárásainak. Valójában az óvodapedagógusok tudják, hogy már a háromévesen az óvodába érkező kicsik lemaradásban vannak. Nem tudnak figyelni, utasítást követni, alapvető koordinációs problémáik vannak, stb. Az óvoda megteszi, amit tud, de a hiányok azért hiányok maradnak.

Az iskolába kerülve a kisdiákokról ez hamar kiderül. Van, aki erről papírt is kap, van, aki nem, van, akin látszik, van, akin nem. A tananyag azonban hajt, ezért éretlen iskolai készségekkel kerülnek a gyerekek a felső tagozatba, onnan pedig már a készséghiány mellé a jelentős ismeretbeli elmaradást is beszerezve a középiskolába. Az egész rendszerben az a csapda, hogy mindenki a saját feladatát akarja végezni, és egyértelműnek látszik, hogyha előtte hiányok keletkeztek, akkor a hiba ott van, ahonnan a hiány ered. A pedagógusokat nem arra készítették fel, hogy gyerekeket tanítsanak, hanem arra, hogy egy folyamatot végigvezessenek a diákok tanítása során. A folyamat rendben lenne, csak a gyerekek nem illenek a képbe. Soha sem illettek bele teljesen, de most ez egyre erősebben megmutatkozik

Nem a generációk különböznek

Külsőre pedig ugyanolyanoknak tűnnek a gyerekek, mint száz éve: van kezük és lábuk, sőt fejük is. Csak ebben a fejben a huzalozás megváltozott, és a kezüket-lábukat sem ugyanannyit és ugyanúgy használják, mint korábban.

Ahogy mindannyian, ők is sokkal többet ülnek, kevesebbet mozognak, mint korábbi kortársaik, több vizuális információt dolgoznak fel, mint nyelvit, mégis – minthogy az információk száma hihetetlen mértékben megnőtt – több verbalitás is jut mindenkinek, mint azelőtt. Ami azonban a legfontosabb: a végtelenné duzzadt ingergazdagságban a gyerekek agya a fejlődés során sokkal szélesebb spektrumból válogathat. Ennek következtében az egyéni fejlődés különbségek sokkal erőteljesebben jelennek meg.

A jelen szocializációs közeg, avagy a környezet, szabad utat enged a fejlődésnek, ezért egyre több lesz a gyorsan fejlődő, nagyon okos gyerek. Ugyanakkor, minthogy még a legokosabbak sem tudnak végtelen számú ingert befogadni, bizonyos területeken előreszaladhat a fejlődésük, más területeken pedig hiányok jelenhetnek meg. Az infokommunikációs korszak gyermekei nem okosabbak vagy butábbak, mint az előző generációk, hanem másképp okosak és buták. Főképpen pedig egymástól különböznek nagyon. Jelzem: jobban különböznek egymástól, mint a korábbi generációktól.

A kihívás tehát nem csupán abban áll, hogy a mai gyerekek fejlődése különbözik a korábban megszokottól, hanem abban is, hogy az egyes területeken végbemenő fejlődésük eltérő. Mivel a változás felgyorsult, már nem igazán beszélhetünk a szó korábbi értemében vett generációról, hiszen nincs elég idő egy sajátságaiban valamelyest is homogén nemzedék kialakulására. Már a digitális bevándorlók is annyi időt töltöttek az infokommunikációs technikával, hogy jobban hasonlítanak a jelenlegi generációkra, mint korábbi önmagukra. A környezeti hatások ugyanis egész élete során rendkívüli mértékben befolyásolják az ember képlékeny agyát, és így a viselkedését is.

A környezeti hatás mi vagyunk

A leglényegesebb feladatunk az, hogy a gyerek fejlődéséhez minél optimálisabb környezetet teremtsünk. Ebben a környezetben fontos tényező a társak és felnőttek világa, valamint a társadalom a maga valamennyi kulturális és technikai sajátosságával, de kiemelten hatnak a szülők és a pedagógusok, akik közvetlenül befolyásolják a gyerek fejlődését és érzéseit, meghatározzák a mindennapjait.

Túl mindenféle ingergazdagságon, gyorsuló változáson és technikai fejlődésen, a legnagyobb hatást az jelenti, hogy a gyerek mit gondol önmagáról, a körülötte lévő világról és ezek kapcsolatáról.

A hibás oktatás nem azért ártalmas, mert a felnövekvő nemzedék esetleg nem tud majd írni, olvasni, számolni, és nem tudja ki volt Radnóti (ami persze elég nagy baj). Az igazi gondot azonban az okozza, amit a rossz oktatási rendszerben a diák megtapasztal: hogy

  • a tanulás nehéz és értelmetlen tevékenység, nem nekem való,
  • én pedig értéktelen vagyok, hiszen nem tudok megfelelni az elvárásoknak.

A sikeres élethez pedig élethosszig tanulni kell, és bízni önmagunkban. Az iskola azonban a kudarcgyártással eleve veszteseket nevel.

Az iskolai erőszak érzékelhető növekedése bizonyítja az iskolában felgyülemlő feszültség fokozódását. A gyerekek egyre távolabb kerülnek az irántuk támasztott követelményektől, és így egyre nagyobb a mindennapi kudarcok valószínűsége. A minősítő-büntető nevelés most azért ártalmasabb a korábbinál, mert nagyobb az esély a hibázásra, kudarcra ott, ahol a gyerekek nagy diverzitása miatt a még legnagyobb gondossággal a gyerekekhez igazított tanítási környezetben is sokan nem tudnak megfelelni a merev elvárásoknak.

Ezért van szükség a megelőző-fejlesztő nevelésre, aminek a lényege, hogy értő figyelemmel követve a gyerekek fejlődését, minél inkább az egyéni fejlődési utakhoz igazodik.

Megelőző-fejlesztő környezet – nem teher, hanem könnyítés a pedagógusnak

Eddig rendben is van, de mit csináljak hétfőn? Hogyan biztosítsam a megelőző-fejlesztő környezetet?

Szeptember van, és indulnak az ismétlő felmérők. Ha nem az a cél, hogy előre lenyomjuk a gyerekeket, akkor lehetőségünk van megkönnyíteni a siker elérését olyan módon, hogy közben dolgozzon is az a kölök.

A cél, hogy lássuk, mit tudnak már a gyerekek, milyen tudásra építhetünk. Ezért olyan feladatsort kell összerakni, amiből ez kiderül. A korábbiakhoz képest az a lényeges különbség, hogy ezúttal a diákok maguk választhatják ki az x számú (x = a pedagógus által meghatározott szám) feladatsorból, azt az y számú feladatot (y= a pedagógus által meghatározott szám), amelyet meg kell oldani. Lehetőség szerint y ne legyen nagyobb, mint x fele. Így elég nagy tere van a diák választásának.

Egy „normális” diák dolgozat helyzetben nyilván a számára legkönnyebb feladatokat fogja választani. Így nagy eséllyel sikeresebb lesz, mint ha előre kijelölt feladatokat kellene megoldania. Ráadásul biztonsággal kiderül, mit tudnak valójában a diákok. Azok a feladatok, amit kevesen választanak, esetleg senki sem akarja megoldani, mutatják a hiányt, azokat a területeket, amelyekre a diákok nincsenek felkészülve. Tehát elsősorban ott van szükség az ismétlésre, ráadásul az eltérő egyéni szükségletekhez igazodva. A hiányok feltételezhetően nagyobbak lesznek, mint a tudás, az így felépített fejlesztés elhúzódhat, s ezáltal a „szent tananyag” késésbe kerül. Ezen a ponton alakulhat ki a konfliktus. Mi a fontosabb: a tananyag, vagy a gyerek tudása? Vajon mit vár el tőlem a szülő, az igazgató és a szaktanácsadó?

A pedagógus ilyenkor általában magára marad a problémával. Szemben a tananyag mindenek feletti voltával, a szakmaiság azt kívánja, hogy a diák a teljesítmény angyali körébe kerüljön, ehhez pedig a siker vezet1. Hiszen ez adja meg a hozzáértés örömét, hordozza azt az üzenetet, hogy meg tud küzdeni a problémákkal, vagyis biztonságban van. Ezt az érzést pedig gyakran szeretné megélni az ember, ezért erőfeszítéseket tesz, s ez jobb teljesítményhez majd további sikerekhez vezet.

Ha szeptemberben egy diák elhiszi magáról, hogy tőle függ, mennyire lehet sikeres, akkor ez már jó kezdet. A továbbiakban viszont állandó megerősítés kell annak a még új érzésnek, hogy érdemes az iskolában erőfeszítést tenni.

A pedagógus is ember, és ha hatékonynak érzi magát, megsokszorozódik az ereje. A kérdés tehát még mindig nyitott: mit jelent a pedagógus hatékonysága?

Gyarmathy Éva

—————

Vissza